7. Fejezet

Találtunk valami érdekes filmet,-csak Georgenak volt érdekes- és egy ideig még engem is érdekelt, utána csak hozzábújtam Johnnyhoz és valahogy elaludtam. Ennyit szerintem még életemben nem aludtam, mint mostanában.
Hangos nevetésre kaptam föl a fejemet alvótársam válláról és újra öt idiótát szúrtam ki a szobámban.
-Jordon! -kiáltottam föl. -Gyere ide! -tártam ölelésre karjaimat, erre ő meg csak húzta a száját. Mekkora egy marha vagyok! Elfelejtettem, hogy neki csak egy rajongó vagyok. -Bocs. Nem kell idejönnöd -a sós könnyek már megint égették a szemeimet. Ha így haladok kisírom pár nap után a maradék könnyemet is.
-Halljátok! Ez a pöcs még mindig alszik! -bökött George felé Danny.
-Na várjatok! Majd én -mutattam föl mutatóujjamat. Közelebb hajoltam a mellettem még mindig mélyen alvó férfihoz és megnyaltam az arcát.
-Fúj, baszd meg -törölte le magáról a nyálamat.
-Én is szeretlek -vigyorogtam rá. Ő visszavigyorgott és a tenyerét megnyalva belémtörölte a nyálát.
-DNS! -üvöltöttem, miközben letöröltem arcomról.
-Fogyatékos -forgatta szemeit, s válaszként lelöktem az ágyamról.
-E....elnézést! Megkérhetném önöket, hogy egy kicsit halkabban beszéljenek? Mert már többen is panaszkodtak, hogy nem tudnak maguk miatt pihenni. -lépett be hozzánk az egyik legaranyosabb nővér. Ő egy vékonyka, huszonhárom éves nő és tudtommal szereti a Hollywood Undeadet. Körülbelül egy magasak lehettünk, ami nekem kész csoda, mert az én hobbit méretemnél nem nehéz magasabbnak lenni. Néha tényleg egy törpének hiszem magamat amikor a fiúkkal vagyok.
-Persze -bólintott mosolyogva Danny -Elnézést!
Miután vörösödve kilépett, Dylan és Jorel a szokásos vigyorukkal egymásra néztek. Rögtön leszűrtem mire is készülnek.
-Meg.Se.Próbáljátok! -néztem rájuk szúrós tekintettel.
-De miért? -nyafogott Dylan.
-Mert rajongókkal nem barátkozhattok -idéztem Jordont, mire ő ideges tekintettel rám nézett. Van egy olyan érzésem, hogy belőlünk sem lesznek öribarik.
-Rajongó?! -pattant föl a földről George.
-Rajongó -bólintottam.
-Ohohohó! -csillant fel Funny Man szeme.
-Menjetek -intett fejével Jordon az ajtó felé.
-De... -kezdett bele Jorel.
-Nincs semmi 'de'. Menjetek már! -nevetett végre Jordon is.
-Na, mi ez a hirtelen elv váltás? -mosolyogtam rá.
-Semmi -legyintett -Majd megtudod -mosolygott ő is.
-Alig várom.
-Mi is itt vagyunk! -kalimpált Danny.
-Féltékeny vagy Daniel? -húzta félmosolyra száját Charlie.
-Nem -vágta rá éllel a hangjában az érintett személy.
-Na most mi a gond, haver? Csak poén volt -emelte mentegetően kezeit az égbe Jordon.
-Nem jó poén -morogta Danny.
-Hogy sikerült a szám? -váltott témát George.
-Elég jól -rántotta meg vállát Daniel.
-Nekem tetszik -mosolygott Charlie. -Daniel te meg ne hisztizz már!
-Nem hisztizek -morogta továbbra is Danny.
-Meghallgathatom? -ültem fel az ágyamon törökülésbe.
-Hát kislány, ha tudnám, megmutatnám... De mivel nincs nálam a demo ezért nem tudom -tárta szét a karjait Charlie. Furcsa, hogy ilyen kedves.
-Oh, oké -dőltem vissza csalódottan a helyemre.
-Azért depis ne legyél -röhögött Matt.
-Már mindegy -szipogtam. -Öleljetek meg! -nyávogtam. Ölelést azt nem kaptam, helyette csak jól ki lettem röhögve. -Gonoszak vagytok -fontam össze magam előtt karjaimat.
-Nem is -ült vissza az ágyra mellém Johnny. -Ha azok lennénk, nem ülnénk itt.
-Igazad van -bólogattam.
-Anyukádnak amúgy szóltál már? -vont kérdőre Kurlzz.
-Basszus, nem. Ideadnád a telefonomat Danny?
-Persze -nyúlt a szekrényhez ahol a készülék hevert. -Itt is van -nyújtotta felém
-Köszi -kaptam ki a kezéből.
Anya számát kikeresve fülemhez nyomtam a telefont.
-Szia anya! -nyújtottam el a mondatom végét.
-Szia Annie! Hogy vagy? És a fiúk?
-Ők jól vannak. Én is. De van egy kis gond.
-Mi? Ugye semmi komoly?
-Csak elestem. Deszkával. És betört a fejem. De jól vagyok -mosolyogtam, bár ezt ő úgysem látta.
-Kórházban vagy? -aggodalmaskodott anyu.
-Igen, de jól vagyok, mondom. Itt vannak a fiúk is.
-Jó napot! -kiabált bele Matt a telefonomba
-Nem tudom melyikőjük vagy, de remélem képben vagy azzal, hogy majdnem egy idősek vagyunk -kiabált vissza anya, Matt hülyeségén nevetve. -Szóval tegezz engem.
-Rendben -visított újra Kurlzz.
-Bemegyek majd estefelé hozzád, oké? -mondta már nekem anyu.
-Oké. Hozol majd kaját? Mert az ittenitől nem fogok jóllakni -nevettem.
-Én kérdeztem, hogy kérsz-e enni! -suttogta Daniel.
-Css... -csitítottam Dannyt.
-...szóval? Mit vigyek? -kérdezte boldogan anyu.
-Őő...nem hallottalak, mert Daniel is pofázott közben -vittem tekintetemet az említett személyre. -Megismételnéd? -nevettem kínosan.
-Hajj oké -sóhajtott -Tudok estig csinálni hamburgert, pizzát, de ha kell valami normális kaja, tudok azt is csinálni.
-Jó lesz pizza. Köszi. Szia anya!
-Szia Annie! -szakította meg a hívást.
Mikor odaadtam Dannynek a telefonomat, hogy tegye vissza a helyére, berontott Dylan és Jorel.
-Ez a seggfej megkapta a számát! -mutogatott idegesen J, Funnyra.
-Hát...mondtam már, hogy nekem senki sem tud ellenállni -veregette saját vállát
-Igen haver, vagy csak azért mert rajongó -bólogatott Jordon.
-Na szerintem menjünk, ne untassuk Anniet -állt fel Matt.
-Basszus, nekem családi vacsorám lesz! -csapott homlokára George.
-Na szia Annie! -jöttek oda mindannyian megölelni engem.
-Sziasztok -integettem nekik miközben kisétáltak az ajtón. Észre sem vettem, hogy nem maradtam egyedül. Danny ugyanúgy ült a helyén, mint eddig is.
-Hát te? -néztem rá meglepődve.
-Itt maradtam. Nekem nincs programom estére -rántotta meg a vállát. -De ha gond, el is mehetek -mutatott az ajtó felé.
-Nem! Ne menj! Örülök, hogy mégsem maradtam egyedül -mosolyogtam rá.
-Akkor én is örülök -viszonozta mosolygásomat
-Őhm és itt mit lehet csinálni? -nézett körbe valami elfoglaltságnak valót keresve.
-Van egy TV. Semmi érdekes nincs benne, csak a helyi adók. Semmi mesecsatorna. Kész borzalom -sóhajtottam a fejemet rázva.
-Hát az tényleg borzasztó -cittegett.
Mindketten a telefonom rezgésére lettünk figyelmesek. Jack írt üzenetet. Azt követte Adam üzenete és sorban a többieké is. Mindannyian jobbulást kívántak, kivéve Adamet, aki azt írta, hogy ma jön és meglátogat. De hisz már szinte este van. Jó, csak hat óra, de akkor is. Meg mit fog szólni, hogy ittvan velem Danny? És Daniel mit fog szólni, hogy Adam csak úgy beront? Az biztos, hogy valamelyikőjük, valamit félre fog érteni. De remélem, hogy nem így lesz.
-Hahó, Ann! -kalimpált a szemeim előtt Daniel.
-Hö? -ráztam meg a fejemet -Mondtál valamit?
-Azt kérdeztem, hogy neked jó-e ez a film.
-Aha, bármi is ez, biztos jó -nevettem.
-Nem ismered Amerika Kapitányt?! -hüledezett, mintha azt mondtam volna, hogy nem hiszek az unikornisokban.
-Nem láttam még -ráztam a fejemet.
-Akkor éppen itt az ideje -ült be mellém az ágyba -Remélem nem gond, hogy ideültem.
-Felőlem feküdni is feküdhetsz. Tudom, hogy úgy rohadt kényelmetlen -nevettem
-Köszi -csúszott lejjebb.
***
-Basszus, ez rohadt jó film volt! -örvendeztem, mikor már a stáblista futott végig a képernyőn.
-Mondtam, hogy tetszeni fog -borzolta össze a már eddig is kócos hajamat.
-Daniel! -visítottam, kezei közü kirángatva hajamat.
-Mondjad -vigyorgott rám.
-Eressz el -nevettem még mindig.
-De nincs kedvem -nevetett velem együtt, elengedte a hajamat. -Csak, hogy lásd milyen kedves vagyok, most megkíméllek -ölelt át.
-Szia An... -rontott be Adam. -..nie. Bocsánat, ha...megzavartam valamit... -fagyott le. Láttam, ahogy egyre fehérebb lett. Most megijedt vagy mi van? Szegény.
-Szia. Nem zavartál meg semmit. Csak filmet néztünk -reagált gyorsan Danny. Komolyan tiszta kínosan éreztem magmat, Daniel mentett neg a leégéstől. Nem tudtam megszólalni.
-Oh..oké. Hoztam 'Jobbulást!' csokit -nyújtott felém egy tábla édességet.
-Ha kell kimegyek -mutatott az ajtó felé Danny.
-Nem mész! -fogtam meg a vállát. -Maradsz!
-Hát oké -húzta el mondata végét jelenlegi alvótársam.
-Hát én akkor szerintem megyek -indult el az ajtó felé Adam.
-Adam... beszélni akartál velem -vittem rá szigorú tekintetemet.
-Majd máskor -legyintett. -Sziasztok -erőltetett magára egy borzalmasan hülye mosolyt.
-Szia -köszöntünk egyszerre. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, mindketten elkezdtünk röhögni.
-Láttad az arcát, amikor leglátott minket? -fulladozott Danny.
-Szegény úgy lefagyott, hogy szerintem abban a pillanatban még a nevét is elfelejtette -töröltem le a nevetéstől kicsordult könnycseppjeimet.
-Mit hihetett szerinted? -nézett rám. -Hogy együtt vagyunk? -fúrta tekintetét az enyémbe.
-Hát elég furcsa lenne... -nevettem kínosan.
-Az -vágta rá, zavarában alsó ajkát harapdálva.
Sosem gondoltam még bele,hogy én és ő... Olyan...olyan lehetetlennek tűnik. Meg semmi esély rá. De nem is gond. Csak összecseszné a banda mostani harmóniáját. Gondolkodásomban az ajtómon való kopogtatás zavart meg.
-Szia Annie! -dugta be a fejét anyu -Oh és szia őő... -akadt el. Szegénynek biztos kínos lehet, hogy nem tudja a fiúk nevét. Nem baj, majd megtanulja. Lesz még rá bőven alkalma.
-Daniel -mosolygott illedelmesen Danny. -Daniel Murillo.
-Engem nevezz csak Carlanak -mosolygott vissza anya.
-Rendben -bólintott Danny.
-Itt van a pizza amúgy -nyomta az ölembe a dobozt anyu.
-Köszi. Milyen pizza? -vigyorogtam rá.
-Nem mindegy? Te úgy is mindegyiket szereted -nevetett. -Amúgy sonkás.
-Ú, köszi. Imádlak.
-Én is téged, de most mennem kell, mert holnap tárgyalásom lesz és el kell kezdenem készülődni. Amúgy meddig maradsz Daniel?
-Nem tudom, még egy kis ideig biztos -mosolygott.
-Rendben. Vigyázz az én kis Anniemre! Sziasztok!
-Szia! -integettem.
-Danny? -néztem rá, kiskutya szemekkel. -Ugye maradsz estére is? -bújtam közelebb hozzá.
-Szeretnéd? -mosolygott rám.
-Nagyon -sóhajtottam.
-Akkor maradhatok. De aludjunk, mert én már rogadtul álmos vagyok -sóhajtott.
-Jó éjt -hajtottam vállára a fejemet.
-Jó éjt Annie -nyomott puszit a homlokomra.

6. Fejezet

Magabiztosan gurultam a még csendes utcán és érdeklődően vizslattam a munkába siető embereket. A Nap éppen kelt fel és narancssárga fátylat húzott az égre. Nem értem minek keltem ilyen korán, de nem voltam álmos. Jordonban kellemesen csalódtam, hogy ilyen jól fogadta azt, hogy a fiúk megszegték az ígéretüket. Úgy látszik még sem olyan gyerekes, mint amilyennek mutatja magát. Sőt, lehet, hogy ő hatójuk közül a legfelelőségteljesebb és a legérettebb.
A pályára kiérve megkerestem a magam kis társaságát és mosolyogva fedeztem fel őket. Nem gondoltam, hogy már ilyenkor kint lesznek. Vagyis csak lesz. Mert egyedül Jack volt kint. Bár nekem az ő társaságba is tökéletesen megfelel, jobb amikor többen vagyunk.
-Szia -gurultam mellé.
-Szia. Hát te?
-Hosszú sztori -legyintettem. -Inkább te meséld el, hogy, hogy hogy itt vagy ilyen korán!
-Én mindig kint vagyok ilyenkor -mondta komoly arccal, szóval kétlem, hogy csak szivatni akar.
-Miért? -nagyon érdekelt, hogy miért is van kint hajnalok hajnalán
-Anya mindig hajnalban megy dolgozni. Én meg sosem tudok visszaaludni miután elmegy. Ezért inkább kijövök, mert addig sem unatkozok -rántotta meg a vállát.
-Én ezt nem tudtam -ráztam meg a fejemet.
-Nem is akartam, hogy tudjátok. Anyámmal sosem volt csodás kapcsolatom. De amióta apának volt az a balesete, évről évre egyre szarabb a kapcsolatunk. De tudod, hogy utálok a családomról beszélni -erre nem tudtam mit felelni. Még nincs itt az ideje, hogy elmondjam neki, hogy a szüleim elváltak. Ezért inkább csak bíztatóan a szemébe néztem. Megfogtam a kezét és magam után rántva húztam el a törzs vendéglőnkhöz. Az az igazság, hogy borzasztóan éhes voltam és semmi kedvem nem volt deszkázni. A fejem majd' fel robbant a fájdalomtól és vitt amerre néztem. A végtagjaim sajogtak. Nem úgy, mint amikor izomlázam van, hanem csak szimplán le akartak esni.
-Annie... -vakarta meg a tarkóját Jack.
-Hm? -néztem föl a hamburgeremből.
-Kérdezhetek tőled valamit? -sziszegte. Ha ez itt most szerelmet vall akkor én kiugrok az ablakon.
-Persze -mosolyogtam. Bár nem kellett volna, mert a éppen tiszta ketchup volt a szám...
-Neked...nem jön be véletlen Adam? -Adam is a mi kis csapatunkba tartozik. Ő itt az alfahím és egyben ő itt a leghelyesebb. Nemrég még halálosan szerelmes voltam belé, de utána barátnője lett és megromlott a barátságunk. Na vajon miért?! Kicseszettül féltékeny voltam. De utána megismertem at HU-t és a zenéik hatására megváltoztam és egyben megváltozott a világról alkotott összképem is. A lényeg, hogy a Adam iránt érzett érzéseim még a mai napig is valahol bennem laknak, de ezt vele szeretném megbeszélni.
-Ezt miért te kérdezed meg? -néztem rá kérdő, magabiztos tekintettel.
-Mert Adam, az az igazság, hogy fél tőled.
-Tőlem? Mégis miért? Tudtommal nem adtam felé semmi olyan jelet, hogy ki akarnám nyírni. -nevettem fájdalmasan.
-Akkor megbeszéled vele?
-Igen -adtam be a derekamat. Érdekelt, hogy Adamnek mi volt ez a 'kirohanása'.
-Oké.Én szerintem most megyek. Azt nem tudom, hogy hova, de látom, hogy neked sincs túl sok kedved itt lenni... -vakarta meg a tarkóját.
-Annyi életkedvem van, mint egy cserép kaktusznak -húztam nevetésre a számat.
-Na miért?
-Tegnap a fiúkkal voltam és ittam egy keveset...
-Igen gondolom. Keveset... -nevetett
-Na... -húztam el a szó végét. -És most mindenem fáj.
-Másnapos! -röhögött és kisgyerek módjára sipítva mutogatott rám.
-Hagyjál! -nyávogtam már én is. A kajáldában képzelem milyen hülyének nézhettek.
-Na jó én tényleg megyek. Szia! -állt fel és megölelt.
-Szia!
Megittam a maradék üdítőmet és a deszkámra felpattanva Dannyhez vettem az irányt. Az utca már teli volt ideges taxi sofőrökkel, buszokkal és más tömegközlekedési eszközökkel. Bele nyúltam a zsebembe, de szokásos módon semmi sem volt nálam így elkeseredve deszkámmal a kezemben kezdtem el bolyongani az emberek között. Minden második személy vagy fel akart lökni vagy hozzám simult. Az ilyeneknek stílusosan törném ki a nyakát.
Egy már csendesebb utcához közeledve felszálltam a deszkámra és továbbgurultam. Mikor befordultam az utcába szó szerint összefutottam valakivel. A fejünk teljes erőből tösszecsattant és már a földön feküdve nem éreztem semmit csak, hogy iszonyúan fáj a fejem és valami meleg cucc folyik végig az arcomon. Utána elsötétült minden.
A következő emlékem már csak az, hogy bekötözött fejjel egy ismeretlen szobában fekszem és valaki ül mellettem.
-Liz... -suttogtam olyan halkan, hogy még én is alig értettem.
-Annie! -borult sírva az ágyamra. -Én...én annyira sajnálom.
-De...mit? -nagyon nem értem miért sír ez itt nekem.
-Nem emlékszel? -kapta föl a fejét.
-Mire? Liz, nyögd már ki, mert rohadtul nem vagyok olyan állapotban, hogy barchobázzak -ordítottam rá.
-Arra, hogy neked szaladtam, fellöktelek és az eséstől betört a fejed, a koccanástól pedig felszakadt a bőr a homlokodon. Nekem is felszakadt, de semmi nagyobb dolog. Én nagyon sajnálom -hajtotta le a fejét.
-Semmi gond. Gyere ide! -tártam ölelésre a karjaimat. Nem tudok rá haragudni. Nagyon hiányzott már, hogy beszéljek vele meg maga a lány is.
Miután Liz elment tőlem, magamhoz vettem a telefonomat és kikerestem Danny nevét. Elég sokáig lehettem kómában, mert már délután kettő volt. Reménykedve abban, hogy már felkeltek, hallgattam azt ahogy kicsöng a telefon.
-Azt a részeg pofádat Daniel, vedd már fel -motyogtam.
-Mondjad -szólt bele egy kómás hang.
-Jó reggelt. Míg ti döglődtetek, én majdnem meghaltam.
-Mi a?! Mi történt? -úgy látszik ezekkel a mondataimmal kivertem a csipát a szeméből és a normális hangját meghallva megismertem J-Dogot.
-Reggel elmentem gördeszkázni és amikor jöttem vissza már éppen fordultam be az utcátokba amikor letarolt valaki...az a valaki Liz volt. Felszakadt a homlokomon a bőr és betört a fejem. Most meg várom, hogy jöjjön egy orvos.
-Basszus. Felrázom a többieket és bemegyünk hozzád.
~Jorel szemszöge~
Annie kórházban van. Csodás. Idegesen visszalépkedtem a közös szobánkba és mindenkibe belerúgtam, aki a földön feküdt, hogy keljen fel. Aki ágyon aludt az meg lelöktem onnan. Jajgatva mindenki felébredt és mikor elmondtam nekik, hogy mi történt Annievel, összecuccoltak és indultunk is. Nagyon féltettem Ann-t. Sőt, szerintem mindenki féltette. Olyan mintha a lányunk lenne.
A sebességkorlátokra köpve száguldoztunk minket szidó autók között és George egynek-kettőnek vissza is szólt. Danny újra megcsillogtatta a vezetési tehetségét: Öt perc alatt odaértünk az amúgy negyed órára lévő kórházhoz.
A recepciós nő egy eléggé csinoska húszas volt. Dylannel kaján vigyorral egymásra néztünk és telepatikusan letisztáztuk, hogy visszajövünk. Addig a többiek megkérdezték, hogy hol van Annie.
A második emeletre felvonszolva magunkat Ann szobájának keresésére indultunk. Hosszas bolyongás után végre ráleltünk és óvatosan benyitottunk. Johnny és Danny nagyot sóhajtottak és olyan fejet vágtak, mintha egy aranyos unikornisnak öltözött macskát láttak volna. Van egy olyan érzésem, hogy ezekből pedofil lett. Leültünk az ágya mellé (ki székre, ki a földre) és úgy vártuk, hogy felkeljen Annie.
~Annie szemszöge~
Unalmamban nem tudtam mást csinálni csak aludni, ezért lecsuktam a szemeimet és megalkottam egy új világot.
Sutyorgásra keltem fel. Mikor kinyitottam a szemeimet öt idiótával találtam szembe magamat.
-Annie! -ugrott a nyakamba George. -Jól vagy?
-Soha jobban! -legyintettem -Örülök, hogy eljöttetek -mosolyogtam.
-Ez természetes! Milyen lenne ha nem jönnénk el az egyik legjobb barátunkhoz? -tárta szét karjait Matt.
-Mikor jöhetsz haza? -jött közelebb Danny.
-Nem tudom. Remélem már holnap.
-Olyan későn? Mi lesz velünk addig nélküled? -vágott szomorú fejet Jorel.
-Hát nem tudom, de valahogy ki kell bírnotok -rántottam meg nevetve a vállamat.
-Én bent maradok veled -jelentette ki Johnny
-Ezt jól megmondtad barátom -bólogattam elismerően.
-Tudom, hogy akarod -nézett rám félmosollyal az arcán.
-Oh, nem is tudod mennyire -röhögtem.
-Gyerekek! Legalább ne előttünk beszéljétek meg. A végén még féltékeny leszek -fonta össze maga előtt kezeit Dylan.
-Nem csalódtunk benned Alvarez -csapta hátba J-Dog Funnyt.
-Kérsz valamit? Elmenjünk a boltba? -váltott témát Danny
-Köszönöm, de most nem kérek semmit. Azért aranyos vagy -mosolyogtam Daniellel együtt.
-Komolyan Annie? Már kettővel? És engem kihagysz? -duzzogott Dylan
-Tudod nem mindenki olyan ellenállhatatlan, mint mi -nevetett George.
-Inkább kiállhatatlan -forgatta a szemét Matt.
Mindenki hízott egy kilót annyit röhögtünk Kulrzz beszólásán. Dylan és Jorel időközben kimentek fűzni a recepciós nőt, de egy olyan negyed óra múlva csalódottan kullogtak vissza.
-Férje van -mondta lehajtott fejjel Dylan
-Szóval csak a szokásos -legyintett George.
-Kapd be Ragan! -röhögött J-Dog.
-Gyerekek! Mennünk kéne a stúdióba -húzta a száját Danny. -Jordon még idegesebb lesz.
-Eddig se volt az, most se lesz -nevetett Matt. -De menjünk tényleg. Nem kéne elkésnünk.
-Na szia Annie -öleltek meg egyszerre.
-Majd jövünk ha végeztünk -puszilt meg az arcomon Danny. Ilyet még sose csinált, szóval eléggé zavarban voltam. Éreztem, hogy az arcom vörös lett és reméltem, hogy nem látták a fiúk.
-Hé! Én úgysem vagyok benne ebben a számban. Itt maradok -torpant meg az ajtóban Johnny. -Persze, csak ha nem gond -nézett rám kaján vigyorral.
-Engem nem zavar -rántottam meg a vállamat takarva, hogy rohadtul zavarba jöttem. Meg kéne ezeket a beszólásokat szoknom, ha nem akarok tiszta idiótának látszani a többiek között.
-Aztán ne legyen semmi nélkülem -kacsintott be Dylan.
-Anyád! -üvöltött utána George.
-És mit akarsz csinálni? -ültem törökülésbe. -Mármint...izé...érted -röhögtem kellemetlenül.
-Oh, értem én -kacsintott.-Amúgy nem tudom. Azt a TV-t be lehet kapcsolni?
-Igen. Ott az az ágy. -mutattam a szobában lévő másik fekvőhelyre. -Oda le tudsz feküdni.
-De én melléd akartam... -szipogott.
-Kezdek félni tőled, George -düllesztettem ki a szemeimet.
-Na, na, na kislány. Neked csak Johnny 3 Tears -rázta a fejét.
-Akkor nem is kell mellém feküdnie kedves J3T úr.
-Na azért ilyen kegyetlenek ne legyünk -nevetett.
-Gyere -csúsztam arrébb. -De csak, hogy lásd milyen cuki vagyok.
~Danny szemszöge~
George ottmaradt Annél. A fasz tudja mit művel szegény lánnyal. Nekem kellett volna ottmaradnom. A gondolataimba mélyedve lépkedtem a többiek mögött, miután leparkoltunk.
-Daniel! -hallottam Jorel hangját magam mögül. Meglepetten fordultam hátra és észrevettem, hogy már a stúdiónál vagyunk. -Nem szeretnél visszajönni?
-Bocs -emeltem mentegetően magasba a kezeimet
-Ennyire feltűnően ne álmodozz! -cittegett Dylan.
-Jól van basszus -csaptam combomhoz a tenyereimet idegességemben. Nem vagyok olyan idegállapotban, hogy a szaros poénjaikat és a beszólásaikat díjazzam. Morogva elindultam feléjük és mikor közelebb értem valami idétlen vigyor volt mindegyikük fején.
-Mi a fasz ilyen vicces?! -tártam ki karjaimat.
-Amióta eljöttünk Annietől látszik rajtad, hogy tiszta ideg vagy. Vagyis...féltékeny -röhögött Dylan.
-Miért lennék féltékeny?! Annie a lányom lehetne. Azért ilyen idiótának ne nézzetek már... -fújtattam idegesen.
-Daniel. Ismerünk -rakta a vállamra kezét Funny Man. -Te féltékeny vagy.
-Basszátok meg -indultam meg a stúdió felé. -Szia Jondon -intettem a már pakoló barátunknak.
-Na mi van? -kapta rám a tekintetét.
-Semmi -legyintettem lehangoltan.
-Jól van. Te tudod -hajolt vissza tovább pakolni.
Elismételtem magamban a szövegemet és a mikrofon mögé állva vártam, hogy a többiek is elkészüljenek. Elindult a már régebben felvett alap és Chalrie belekezdett a szövegébe.
-Ez így nem lesz jó -ráztam csalódottan a fejemet a szám végén.
-Egy-két vágás és jó lesz -bíztatott Jordon.
-De jó...Mégegy olyan szám amit nem adhatunk elő -fújtatott Jorel.
-Na mégegyszer. Sikerülni fog ez -csapta össze tenyereit Dylan.
Ebből a mégegyszerből lett mégötször és mikor végeztünk elégedetten ültünk le egy-egy Wishkyvel a kezünkben.
-Az új dalra! -emelte poharát Jordon
-Az új dalra! -zengtük egyszerre majd koccintottunk.
Miután kidöglődtük magunkat megindultunk a kórházhoz. Előre félek, hogy mi fog ott fogadni. George csak nem olyan fogyatékos, hogy egy kórházban rámászik valakire.
-Jordon! Kapcsold már be a rádiót! -rángatta Charlie pólója ujját Dylan.
-Jól van fiam -verte tarkón a még mindig pólóját rángató Funny Mant.
Időközben megérkeztünk az úti célunkhoz és már-már fejből megtaláltuk a keresett szobát. Mikor beléptünk nem bírták ki a többiek, hogy ne kapjanak röhögő görcsöt, de én csak lefagyva álltam az ajtófélfának támaszkodva.

5. Fejezet

Reggel, mikor végre kiestem az ágyamból, holdkórosan le csoszogtam a konyhába és elkezdtem keresni valami gabona pehely félét. Kivettem a hűtőből egy liter tejet és öntöttem belőle a tálamba. Beleszórtam a gabona pelyhet és elkezdtem a napomat. Mikor már magam után mosogattam Danny esedezett le az emeletről.
-Szia -ásított
-Szia. Ti mindannyian ilyen sokáig alszotok?
-Nem is aludtam sokáig. Most kivételesen korán keltem...
-Danny. Tizenegy óra van. Mindjárt dél.
-Nekem ez még hajnal -vakarta meg a tarkóját. -Mi a reggeli?
-Az amit találsz -vigyorogtam rá. Morgott egy sort, amit nem értettem, de nem is nagyon érdekelt és elkezdett rántottát csinálni magának.
Egész otthonosan mozgott a konyhában. Pár perc múlva már az asztalnál ülve tömte magába a reggelijét.
-Annie! -kiabált át hozzám a nappaliba
-Mi van?
-Ma stúdiózni megyünk a fiúkkal. Elmondhatom a többieknek Jordonon kívül, hogy itt vagy?
-Őőő....Mmmhhh...Inkább először csak egyvalakinek.
-Gondolom kinek -vigyorgott rám, mire csak fájdalmasan felsóhajtottam. Hiányoznak azok az idióták. De főleg George. Egyedül Danny maradt nekem. Zavar, hogy nem tudom, hogy mi van a többiekkel és, hogy nem hallhatom azokat a baromságokat, amiket összehordanak. A könnyeim már megint marták a szemeimet, de vettem egy nagy levegőt és mintha az segített volna eltűntek a fájdalmam jelei.
Kényelmesen elhelyezkedve a kanapén bekapcsoltam a TV-t és újra nekiálltam kapcsolgatni. Most valami filmet kezdtem el nézni, aminek még a címét sem tudtam, de tetszett. Danny lehuppant mellém és együtt folytattuk megkezdett tevékenységemet. Olyan érdekes volt a film, hogy a lakó társam bealudt tíz perc után. Követve a példáját én is lecsuktam a szemeimet és egy jobb világba képzeltem magamat.
Arra a kényelmetlen helyzetre keltem fel, hogy valaki megharapta a lábujjamat. Mikor odakaptam a fejemet azt láttam, hogy Danny szájában van a lábfejem. Már megint alakítottam. Lábamat kirántva felébresztettem a mellettem eddig mélyen alvó Danielt is.
-Mi a szar?! Miért fáj a szám? -tapogatta arcát.
-Inkább nem akarod tudni -húztam gúnyos mosolyra a számat.
-Most már még jobban érdekel -ült fel elém törökülésbe.
-Arra keltem fel, hogy megharaptad a lábujjamat. Miután felültem, megláttam, hogy a lábfejem a szádban van. Ennyi az egész történet -a reakciója csak annyi volt, hogy kitört belőle a röhögő görcs.
-Basszus. Öt percem van beérni próbára -csapott a homlokára.
-Suhanj -intettem a kijárati ajtó irányába.
Felugrott a helyéről és a nappali türkében haját belőve kibaktatott az ajtón. Már megint egyedül maradtam. De most semmi szomorúság nem fogott el. Tudtam, hogy Danny vissza fog jönni, jobb esetben Georgeal. Ránéztem a telefonom órájára. Fél kettő. Szóval ebédelni már nem fogok. Felhívtam anyát és kibeszéltem neki magamat. Megnyugvásomra a barátnőivel újra összeálltak négyen és elkezdtek jógára járni. Szóval jól érzi magát. Ez nekem csak jó.
Felsétáltam a fürdőszobámba és helyrehoztam az alvástól elkenődött sminkemet. Mikor végre elmondhattam magamról, hogy úgy nézek ki mint egy élő ember bezártam az ajtót és elindultam a városba. Nem tudom miért, de jobb elfoglaltságom nem akadt.
Hazaugrottam a gördeszkámért és kigurultam a deszka pályára. Nagy meglepődésemre kint volt Liz, Nicholékkal. Eddig úgy tudtam, hogy ki nem állhatja őket. Odalépkedtem a szokásos társaságomhoz és mindenkit egy pacsival köszöntöttem.
-Nagyon el vagy veszve mostanában, csaj -boxolt bele a vállamba Jack az egyik legjobb barátom ebben a kis csoportban és tisztában vagyok vele, hogy mióta legelőször beszéltünk szerelmes belém. De nem tudok iránta barátságnál többet érezni.
-Celeb barátokkal nem könnyű az élet, tudod? -kiabált oda hozzánk nyávogva Liz. Ez hallgatózik?
-Milyen celeb barátok? -nézett rám értetlenül Jack.
-A... Hollywood Undead -haraptam bele alsó ajkamba. Tudom, hogy mindannyian imádják a fiúkat.
-Mi van?! -képedt el Jack. Úgy látszik nála ez egyfajta fangörcs.
-Jól hallottad. Most is Dannynél lakok.
-Értem. Hamburgert indultunk venni. Jössz velünk? -boxolt megint a vállamba.
-Mehetek is -rántottam meg a vállamat.
Elindultunk a törzskajáldánk felé és beülve a megszokott helyünkre rendeltünk. Én csak egy üdítőt kértem, mert valamiért egyáltalán nem voltam éhes. Kitárgyalva az HU-t, témából kifogyva csendesen fogyasztották a többiek a maguk kajáját. Én a fejemből kinézve kortyolgattam az üdítőmet.
Az étkezést befejezve visszasétáltunk a pályára és gurultunk egy kicsit. Régen voltam itt kint. Látszott is rajtam. Nem voltam magabiztos a deszkán, ezért jó párszor seggre is estem. Amikor már meguntam, elköszöntem a többiektől és elindultam haza. Dobtam Dannynek egy üzenetet, hogy mikorra várjam haza. Mivel válaszra nem méltatott csináltam magamnak vacsorát és nem vártam rá.
Összedobtam magamnak egy jó adag rántottát és be is vágtam az egészet. Az étvágyam még mindig a régi. Már épp' indultam tusolni mikor ajtó nyitódásra lettem figyelmes. Kirontottam a szobámból és fénysebességgel szedtem a lépcsőfokokat. Megpillantottam Dannyt. De George sehol. Kétségbe esetten pillantottam rá és ő csak bíztatóan mosolygott.
-El fog jönni -bólintott, mire én csak sóhajtottam egyet.
-Elmostam már amiket használtam. Ott vannak a mosogatógépben. Én rántottát ettem -rántottam meg a vállamat.
-Akkor én is azt csinálok. De, hé! Üdvözlő ölelés vagy valami? -tárta ki a karjait.
-Daniel, te idióta -nyomtam fejemet a mellkasába és erősen megöleltem.
-Köszönöm a bókot -nevetett.
Leültem az asztalhoz és elővettem a telefonomat és felnéztem Twitterre. Semmi érdekeset nem találtam. Mikor felnéztem a készülékemből Danny már nagyban falta a vacsoráját.
-Majd én nyitom! -ugrottam fel csillogó szemmel a csengő hangjára. Torkomban dobogó szívvel szaladtam oda az ajtóhoz és azt szinte feltéptem.
-George! -öleltem meg régen látott pótapámat zokogva.
-Annie -suttogta elszorult hanggal a hajamat simogatva
-Khm, kis csaj. Mi is itt vagyunk ám -integetett Matt hátulról.
-Úristen -záporoztak továbbra is a könnyeim. -Gy...Gyertek ide.
-Oooh csoportos ölelés! -tárta ki karjait Dylan.
-Danny, te se maradj ki! -intette magunkhoz Jorel.
Így összefonódva álltunk jó pár percig míg Dylan meg meg szólalt.
-Gyerekek én mindjárt behugyálok.
Erre mindannyian elkezdtünk fuldokolni a röhögéstől, de azért barátunkat eligazítottuk a fürdőig.
Mikor már mindannyian elvégeztük a dolgunkat helyet foglaltunk a nappaliban és elkezdtük a lelkizést.
-Basszus. Otthagytam a stúdióban a telefonomat -csapott a combjára Jorel.
-Nem baj haver. Majd holnap elhozod -tette vállára a kezét Johnny
-Nem. Nem az a gáz, hogy otthagytam a telefonomat. Hanem, hogy Jorel jött el utoljára és a telefonom nincs lekódolva. Te meg írtál nekem üzenetet, hogy indulsz. És ha látta, akkor nagy szarban vagyunk.
-Oh baszd meg Jorel -fújtatott Dylan.
Ez volt a végszó. Csöngettek. -Annie te inkább bújj most el.
-Megyek és kinyitom -állt fel a helyéről Danny. -Annie siess már! -kiabált rám idegesen.
Odaszaladtam a cipő gardróbhoz és benyitottam, s magamra csuktam az ajtót. Mindent tisztán hallottam.
-Oh mily' meglepő, hogy mindenkit itt találok -lépett be Jorel elég nagy gúnnyal a hangjában. -Na hol van a kis Annie? -röhögött. -Tudom, hogy itt van nálad, Daniel.
Senki sem szólalt meg. Éreztem, hogy mindenem remeg. Rettentően féltem, hogy mit fog csinálni a fiúkkal. De attól jobban féltem, hogy mi lesz a bandával.
-Fiúk -sóhajtott. -Nagyot csalódtam bennetek. Jorel itt a telefonod.
Ajtócsukódás. Ezek szerint elment. Akkor most mi van? George nyitotta ki az ajtót előttem és mindannyiukon láttam, hogy hófehér az arcuk.
-Nagy a baj? -kérdeztem aggodalommal a hangomban.
-Nincs semmi baj. Jobban fogdta, mint gondoltuk. Holnapra lenyugszik. -karolta át a vállamat George.
-Fenékig! -nyomott a Johnny és az én kezembe is egy egy kis poharat Dylan.
Az este folyamán lecsúszott még jó pár pohár alkohol a torkomon, de semmi másra nem emlékszek.

4. Fejezet

Beszállva Danny kocsijába elindultunk hozzánk. Az út csendesen telt, de nem volt kínos csönd. Szinte telepatikusan beszéltünk egymással. Ő megért engem. Vajon a tönniek félnek Jordontól? Vagy csak egyszerűen egyetértenek Vele? Hogy csak egy rajongó vagyok. Nem. George nem tenne ilyet. Ő nem ilyen. Meg szinte apám helyett apám volt. Filozofálásomból Danny zökkentett ki, azzal a céllal, hogy nálunk vagyunk. Kiszállt a kocsiból és ajtót nyitott nekem. Ez nekem új. Még senki sem nyitott nekem ajtót. Meg is lepődtem a kedves gesztuson, de remélem arcomra nem ült ki a döbbenet.
-Köszönöm -mosolyogtam rá. -De magamtól is ki tudom nyitni.
-Hülye -forgatta meg nevetve a szemét.
Besétáltunk a házunkba és anya éppen valami sorozatot nézett műzlit nassolva. Ijedten fordult hátra a kanapén mikor becsuktam az ajtót. Dannyt végigmérve mosolyogva felállt a helyéről és megindult felénk.
-Szia anya.
-Jó napot! -köszönt Danny is. Nem értem miért magázza anyát. Pár évvel idősebb csak nála. Az a pár év az nyolc, de nem baj. Akkor se magázza.
-Sziasztok. Nem akarok gorombának tűnni, de te ki vagy? Valami másik bandatag? -nézett még mindig mosolyogva a mellettem álló férfira.
-Elnézést. Még be sem mutatkoztam. Daniel Murillo, és igen én is egy tag vagyok.
-Én Elizabeth vagyok, de nyugodtan tegezz és szólits Bethnek -tette Danny vállára a kezét anya.
-Rendben -bólintott
-Anyu -szegeztem rá a tekintetemet. -Pár napig Dannynél leszek, ha nem baj. Ha valami segítség kell nyugodtan hívj fel. Én mindig itt leszek neked -Ő is és Én is tudtuk, hogy mire gondolok. Apára. Egy szemétláda. Bármiért is válnak. Nem szeretném anyát megkérdezni, mert csak jobban fájna neki.
-Nyugotan. Már felnőtt vagy. Azt csinálsz amit akarsz Én nem gátollak semmiben. Most nekem is el kell fogadnom, hogy nem vagy már az én kis törékeny kislányom.
-Köszönöm -öleltem meg.
Felvezettem Dannyt a szobámba és mikor beléptünk jutott eszembe, hogy nekem az egész szobám teli van ragasztgetva velük. Alsó ajkamat harapdálva, fejem piros árnyalatba váltott és inkább elkezdtem keresgélni normális ruhákat. Az összes zenekaros pólómat összeszedve nadrágok után kutakodtam. Raktam el hosszút is és rövidet is, mert kitudja milyen idő lesz. Én nem. Nem vagyok meterológus vagy mi.
-Szép szobád van -húzta önelégült mosolyra száját Danny, mikor újra beültünk kocsijába.
-Hagyjál -nevettem el magamat.
-Fanatikus vagy.
-Köszönöm a megállapítást. Hol tartod a CD-ket? -kezdtem el kutakodni -Semmi, nem kell segíteni. Meg van.
Az American Tragedyt behelyezve a lejátszóba elkezdtek szólni a számok. Most inkább nem énekeltem. Danny hangja mellett elbújhatok. Meg az milyen ciki már ha megpróbálok énekelni és az az említett zenész éppen mellettem ül, s köztudott, hogy a hangommal gyilkolni lehet olyan borzalmas. Danny a kormányon dobolt és dúdolt én pedig ugyan ezt tettem csak a combomon, dúdolni meg meg sem próbáltam.
A célunkhoz érve hátulról magamhoz vettem a táskámat és beindultam a házba. Balszerencsémre -vagy inkább szeremcsémre-nem volt vendégszoba ezért Dannyvel kell osztoznom egy szobán. Egy üres szekrénybe bepakoltam a ruháimat és leindultam a konyhába. Mikor kinyitottam a hűtőt azt hittem, hogy egy nagycsalád konyhájában vagyok. Zsúfolva volt minden féle kajával.
-Tudod. Kell a kaja ha olyan barátaid vannak, mint nekem -lépett mögém Danny.
-Baszdmeg Daniel! Megijeszettél -fordultam felé és olyan közel voltam hozzá, hogy éreztem ahogy kifújja a levegőt. Túl közel volt.
-Bocsi -lépett hátrébb. Gondolom ez a bocsi azért is volt, mert megijesztett és azért is mert olyan közel volt hozzám.
-Majd megszokom -legyintettem. -Mit csináljak? Egyáltalán Te éhes vagy?
-Annie, én mindig éhes vagyok. Nekem bármi jó -rántotta meg a vállát.
-Palacsinta lesz akkor.
A tésztát bekeverve elkezdtem készíteni a vacsoránkat. Nem vagyok egy mesterszakács, de eddig sosem volt panasz a kajámra. Amíg én a konyhában táncikáltam, Danny valami sport adót nézett. Nem is tudtam, hogy szereti a sportot. Igaz, elég sokmindent nem tudok róla.
Miután elkészültek a palacsinták megterítettem és szóltam Dannynek, hogy jöhet enni. Csendesen falatoztuk az ételt, ami most elég finomra sikerült. Megettem vagy ötöt és megint magyarázhattam, hogy lány létemre, hogyan tudok ennyit enni. Komolyan, mindenki azt várja el egy lánytól, hogy morzsányi ételt egyen? Én nagy ívben leszarom, ha elhízok. Valakinek még kövéren is meg fogok felelni és engem csak ez érdekel.
Elmosogattam és itt is felfedeztem a TV-t. Nem ment benne semmi érdekes. Még egy értelmes mese sem volt benne. Felháborodva kikapcsoltam a készüléket és könyvet indultam keresni. Akkora ez a ház, hogy az emeleten az utolsó szobába benyitva találtam csak meg egy mini könyvtárat. Mondom mi a tosz? Danny szeret olvasni? Ha fiatalabb lenne akkor ő lenne az ideálom megtestesítője és már képzeletben jegyesek lennénk. Sőt inkább házasok.
Kiválasztottam egy vámpíros könyvet és belekezdtem. Belemerülve faltam a sorokat, mikor Danny belépett a szobába egy szál alsóban. Hát én majdnem meghaltam, olyan tökéletes teste van. Inkább visszabújtam a könyvbe és élveztem tovább az izgalmas történetet.
-Úgy látom kutakodtál a házban -nevetett és befeküdt mellém. -Akkor gondolom a fürdőt is tudod, hogy hol kell keresned -bólintottam
-Csak elolvasom ezt a fejezetet.
-Mintha magamat látnám -rázta a fejét.
-Na mi van? A kemény Daniel Murillo igazából egy könyv moly? -nevettem
-Matt is az nem csak én. Csesztesd is vele. Nem szereti -nevetett ő is. Én csak elkeseredetten bámultam magam elé. -Bocsánat... -sziszegte.
-Semmi gond. De most el szeretném végre olvasni ezt -böktem a könyvre.
Mikor végre elolvastam a fejezetet, a regényt lerakva indultam meg kezemben a Georgetól kapott a pizsamámmal a fürdő felé. A zuhany kabinba belépve elkezdtem magamra engedni a meleg vizet ami most nyáron egyáltalán nem esett jól. Törölközőmet magamhoz véve szárazra töröltem magamat és felvettem a pizsamámat. Visszalépdeltem a szobánkba és visszafeküdtem a már kihűlt helyemre.
-Jó éjt! -fordultam Danny felé.
-Jó éjt Annie -nyomott puszit az arcomra.
A gondolataimban elmerülve aludtam el. Mi lesz ha rájönnek, hogy itt vagyok? Kiakadnak? Vagy eljönnek Jordon tudta nélkül? Újra közéjük tartozhatok vagy örökre csak egy rajongó leszek?

3. Fejezet

Már éppen indultam volna haza, mikor meghallottam a zár kattanását. Idegesen felugrottam a hideg kőről és megigazítottam ruhámat. Beszédre nyitottam a számat, de az előttem álló személy ezt megaladályozta azzal, hogy magához rántva szorosan megölelt.
-Bocsánat, hogy nem keltem fel és, hogy kint kellett várnod -szegezte a földre tekintetét.
-Ezzel az öleléssel kiengeszteltél, de máskor nem fog ilyen könnyen menni -boxoltam bele a vállába.
-Gyere! -irányított be a házába. -Rendelünk valami ebédet.
-Nem vagyok éhes -húztam el a számat. Ez nem volt igaz, mert borzalmasan fájt a hasam az éhségtől, de már zavart, hogy rajta élősködök.
-Vagy önszántadból eszel vagy én nyomom le a torkodon a kaját. Te döntésed -rántotta meg a vállát.
Egy közelünkben üzemelő kínai kajáldából rendeltünk valami furcsa levest és tésztát. Rájöttem, hogy én egyáltalán nem bírom a kínai kaját. Az első falat után futva közelítettem meg a mosdót. Borzalmas volt. Szegény George előtt  hányszor bemutatkozhattam már, hogy milyen szerencsétlen vagyok...
Káromkodva lépkedtem vissza a konyhába és a röhögő Johnnyra néztem. Szerintem, szinte meg is tudtam volna ölni a nézésemmel. Ezt onnan szűrtem le, hogy mikor rámnézett abbahagyta a röhögést.
-Én inkább rendelek egy pizzát -morogtam.
Előhalásztam a telefonomat és a hütőről lelesett számot elkezdtem hívni. Rendeltem három különféle ízű pizzát, mert már ismertem annyira a kis barátomat, hogy tudjam, Ő is enni akar majd belőle.
Lehuppantam a nappali kanapéjára és bakapcsoltam a TV-t. "Ez nem tudom mi. Ezt utálom. Teleshop. Meh. Ezt már láttam. Ez mi a jó ég?! Mese, yey!"
Éppen Spongyabob ment, ami a kedvenc rajzfilmeim közé tartozik. George, mellém ülve kikerekedett szemekkel nézte, hogy én mi a szart nézek.
-Nem vagy már te ehhez túl öreg? -nevette
-Szóval szerinted öreg vagyok?! -játszottam a megsértettet
-Nem úgy értettem. Ne gondolj hülyeségekre. Fiatal vagy.
-Szóval hülye is vagyok?! -jól alakítok. Megérne egy Oscar-díjat.
-Ti nők mindent félreértetek? -nevetett
-Megjött a pizza! -ugrottam fel a helyemről és előkészített pénzemet (ami George pénze természetesen, mert egy fillért sem hoztam) felkapva szaladtam az ajtóhoz. A pizzákat kifizetve visszaültem a szokásos helyemre és egy dobozt a dohányzó asztalra tettem. Egyet meghagytam magamnak a harmadikat pedig Johnny ölébe nyomtam.
-Tudom, hogy úgy is ettél volna az enyémből. De most túl éhes vagyok ahhoz, hogy osztozkodjak.
-Köszi -kócolta össze az eddig is gubancos hajamat.
Csendben faltam az ebédemet, mikor eszembe jutott, hogy haza kéne mennem. Az utolsó falatot lenyelve kezembe vettem a telefonomat és anyát kezdtem el hívni. Két csöngés után felvette. Megbeszéltem vele, hogy mit mondott apának és, hogy én mit mondjak. Anya fog értem jönni, hogy még véletlen se bukjak le, ahogy egy idegen kocsi visz haza.
Összepakoltam a szobámban a cuccaimat és a Georgetól kapott pizsamát is beletömtem a táskámba. Szerintem nem szeretné felvenni már azt az alsónadrágot. Lebotladoztam a lépcsőn és kimentem az utcára Johnnyval a nyomomban. Mikor megláttam, hogy a kocsink befordul az utcába ránéztem a pótapámra és megöleltem. De elég sokáig tarthatott, mert anya márdudált, hogy engedjam már el.
-Köszönök mindent -integettem.
-Neked bármit, Annie. Bármikor eljöhetsz -mosolygott.
Az út csendben telt. Anya nem kérdezett semmit. Furcsáltam is. De mindegy. Majd elmondja ha akarja. Már hiányoznak az idióták. Megszerettem őket. Eddig is szerettem őket, de ez más fajta szeretet.
Apa hál' Istennek nem volt még otthon ezért kitudtam normálisan pakolni. Újra itthon. Örülnöm kéne. De nem megy.
Az ágyamra leürve valami furcsa recsegő hangot hallottam a nadrágom zsebéből. Belenyúltam és egy papírfecnit találtam benne. "Dr. George Ragan. Hívjon ha lelki bánata van vagy csak szimplán hiányol." Elmosolyodtam. Az hülyén jönne ki ha már most felhívnám, hogy hiányzik. Majd holnap. Vagy este.
Lesétáltam a konyhánkba és anyán még mindig az a keserű arckifejezés volt. Jobb lesz ha megkérdezem.
-Anya. Mi történt? -ültem le vele szembe.
-Apáddal elválunk. Mától nem itt lakik -hallottam, hogy elcsuklott a hangja. Vígasztalásképp' a kezére tettem a kezemet.
-Én itt vagyok neked -húztam erőltetett mosolyra a számat, de éreztem, hogy a sós könnyek égetik a szememet. Felálltam és felrohantam a szobámba. Éjjeliszekrényemről elkaptam George számát és a telefonomba bepötyögve hívni kezdtem.
-Szia -hallottam a hangját a vonal másik végéről
-Szia -szipogtam
-Annie -hallottam ahogy a nevemet suttogja. -Nem...nem beszélhetünk többet.
-Miért? -lesokkolódtam. Minden rossznak most kell utolérnie?!
-Charlie nem csíp téged. Megtiltotta, hogy bármelyikünk is beszéljen veled. Azt mondta, hogy te is csak egy rajongónk vagy aki egy véletlen folytán mellém csapódott és nem kivételezhetünk.
-É..értem -dadogtam a könnyeimmel küszködve.
-Szia... -sóhajtotta
-Szia.
Szóval nem csíp Jordon. Tudtam. Éreztem, hogy nem akarja, hogy velük legyek. De miért pont most kellett ennek megtörténnie? Sírva belenyomtam fejemet a párnámba és engedtem, hogy a sós könnyek eláztassák azt. Mikor már a fáradtságtól nem bírtam tovább bőgni felhívtam Lizt. Nem fogadott túl lelkesen. Dühös rám, mert nem foglalkoztam vele míg -az Ő szavaival élve- a kis új legjobb barátaimmal lógtam. Komolyan, hány éves?! Három? Rácsapva a telefont elgondolkoztam, hogy senkim sem maradt akivel tudnék beszélni csak anya. De neki van elég baja. Szóval egyedül maradtam.
A könyveimhez lépkedve megkerestem azt a könyvet, amit most olvasok. Kinyitottam és folytatni kezdtem. Nem is értettem nagyon, hogy mit olvasok, mert végig máshol járt az eszem. Hátradőltem ágyamon és szétterülve a plafont kezdtem el vizsgálni. Amikor ezt az igazán érdekes tevékenységemet befejeztem felkaptam a zsebpénzemet és elindultam a plázába. Semmit nem akartam vásárolni, de addig sem vagyok itthon. Hívtam egy taxit és elindultunk a belvárosba. Egy elég szép kis összeget kifiszetve kiszálltam a kocsiból és az épület felé vettem az irányt. Belépve, tömegnyi embert láttam meg. Kirázott a hideg. Valamiért sosem szerettem ide járni. Lehet ez a sok ember miatt.
Táskámat szorongatva indultam el és megpróbáltam elterelni a gondolataimat, s, nézelődni. Ez addig ment amíg meg nem pillantottam egy ismerős kapucnis alakot.
-Danny... -suttogtam és könnyek szöktek a szemembe.
Oda akartam menni. De nem tehetem. Csak neki lenne baja belőle, azt meg nem akarom. De azért is elindultam felé. Megpróbáltam megtartani a három méter távolságot és úgy elmenni mellette. Már éppen felsóhajtottam, hogy megúsztam, de meghallottam a hangját. Beleborzongtam.
-Annie? -hátrafordultam. Mást nem tudtam csinálni. Nem akartam vele bunkó lenni.
-Igen -haraptam bele az alsó ajkamba. -Honnan ismertél meg?
-Nincs minden második lánynak pizza színű haja -mosolygott
-Te nem beszélhetnél velem... -sütöttem le a tekintetemet a cipőimre.
-Nem nagyon érdekel -rántotta meg a vállát. -Nekem nem csak egy rajongó vagy a sok közül, mint Jordonnak. Nekem már a barátom vagy. És azt még meg sem köszöntem, hogy kitakarítottál -nevetett
-Danny, semmi értelme megköszönnöd. Csak unatkoztam. És gondoltam, hogy megkönnyítem a dolgodat.
-Annie, nekem mennem kell, mert próbánk lesz. Örülök, hogy láttalak -ölelt meg mosolyogva. Nem. Nem engedhetem, hogy itthagyjon. Sírva utána szaladtam és az utcán ulolérve megöleltem és elkezdtem hozzá odrítozni.
-Danny, kérlek ne hagyj itt! Te vagy az egyetlen, aki hatótok közül szóba áll velem. Még George se -nyomtam arcomat a vállába.
-Nyugi Annie. Elviszlek hozzám és nálam leszel pár napig. Úgy jó? A többieket elintézem, hogy ne tudjanak rólad.
-És ha megtudják? -néztem fel a szemébe.
-Akkor jó nagy szarban leszek. De ez nem számít -simogatta meg a hátamat. -Most hazaviszlek, pakold össze pár ruhádat és beköltözöl hozzám.
-Rendben -mosolyogtam és újra hozzábújtam.

2. Fejezet

Már megint az a kibaszott nap. Kiég a retinám George! Csukott szemmel elkezdtem  tapogatózni, hogy még mellettem van-e, és sikeresen arcon csaptam. Fel is ébredt. Bravó Annie.
-Mi a fasz? -mordult fel
-Neked is jó reggelt! -mosolyogtam rá -És bocsi.
-Máskor próbálj meg álmodban nem rám mászni  -nevetett -Komolyan. Rajtam feküdtél. Értem én, hogy nagyon romantikus meg minden, de kibaszottul kényelmetlen volt.
-Bocsi -nem bírtam ki. Elkapott a röhögő görcs, ahogy elképzeltem, hogy rajta fekszek és fulladozik. -De tényleg. Amúgy ma ragaszkodom hozzá, hogy én csináljam a reggelit.
-Nem. A vendégem vagy. Nem várom el tőled, hogy főzz rám.
-De nem is kell elvárnod. Magamtól csinálnám.
-Nem. Én csinálom. És a vitát lezártnak tekintem -kelt ki az ágyból és lesétált a konyhába. Én követtem őt. Leültem az asztalhoz és néztem ahogy egy alsónadrágban táncikál. Önkénytelenül, de elmosolyodtam.
Ma reggel palacsintát készített ami szokásosan finom volt. Reggelizés közben felvetettük ötletnek, hogy menjünk el valahová. Ami most a plázában a játékterem volt. Sétálás közben letámadtak minket a rajongók, engem meg megkérdeztek hogy Goerge rokona vagyok-e. De legalább nem kavarnak rögtön, hogy együtt vagyunk. Komolyan ki lenne olyan hülye? Imádom a fiúk rajongóit. Olyan kedvesek és aranyosak.
Mikor beértünk a terembe közös megegyezés alapján először jéghokiztunk. Természetesen vesztettem, mint mindegyik játéknál, de attól függetlenül jól éreztem magamat.
A plázából Dannyhez mentünk és vele mentünk a stúdióba. Útközben a fiúk megbeszélték, hogy a felvétel után elmegyünk Dannyhez és megünnepeljük az új számukat. Ezek minden nap isznak?
A kis szobában már ott voltak a többiek is és elég értetlenül néztek rám, hogy már megint itt vagyok. Lehet zavarom őket. De amíg nem mondják addig nem tudok mit tenni. Végigöletem mindenkit és kisétáltam, mert nem lehetek bent. Odaléptem a keverő pult mögött ülő férfi mellé és kértem egy fejhallgatót. Elindították az alapot, amit már pár napja felvettek és belekezdtek a dalba. Őszinte leszek. Kurva jóra sikerült. Még háromszor elpróbálták, utoljára már hangszerekkel és úgy ment nekik, mintha egy régi számuk lenne és már több száz koncerten előadták volna. Danny hangja valami tökéletes volt. A többieké is, de az övé az most a toppon volt. Eszembe jutott, hogy nekem van rajtuk kívül másik életem is. Írtam anyának megint, hogy élek és mobil internetemet bekapcsolva meglestem a közösségi életemet. Hát Liz csak egy 'kicsit' volt kiakadva rám, hogy nem írok és gyorsan neki is adtam egy élet jelet. Rögtön vissza is írt, hogy mit csinálok, én meg elmeséltem neki mindent. Megint kiakadt és fangörcsöt kapott, hogy én az 'apáimmal' lógok. Megígértem neki, hogy egyszer megkérem őket, hogy hagy jöhessen velünk valahova. A netemet kikapcsolva letettem a telefonomat és néztem, ahogy a többiek elpakolják a cuccaikat. Mikor kiléptek az apró helyiségből, odaszaladtam hozzájuk és lelkendezni kezdtem.
-Ez kibaszott jó lett! -visítottam
-Köszi -ölelt meg Matthew ez elég váratlanul ért, mert vele eddig nem is spanoltam ennyire össze. De azért viszonoztam az aranyos gesztust. Neki is jó illata van. Igen nekem szokásom mindenkit szaglászni. Ezzel a szokásommal mindig kiborítom Lizt. Meg úgy mindenkit.
-Már nem csak Georgegal hanem már Matthewwvel is kavarsz kislány? -nevetett Dylan
-Utállak! -boxoltam bele a vállába.
-Én bírlak -húzta tovább a fejemet.
-Szar ügy -rántottam meg a vállamat
Benyomultunk heten egy öt személyes kocsiba és valahogy eljutottunk Dannyhez. Azt nem tudom, hogy hogyan mert Jorel (J-Dog) a combomon ült. Igazi férfi. Miután mind kiestünk a járgányból megindultunk a házba és mindenki fogott egy sört. Mindenki, kivéve én. Szerintem a senkinek a fejében nem zajlott le, hogy valakinek haza is kéne őket vinni. Aki úgy néz ki én leszek. De én nem is tudok vezetni. Mindegy. Egy-két emberrel kevesebb. Mit számít az? Az én torkomon is lecsúszott pár lötty, de nem voltam olyan vészes, mint Jorel, aki ki akart mászni az emelet ablakán. Az utolsó pillanatban rántottam vissza a szobába és sikeresen a fejére esett.
-Aú! -kiáltotta fájó fejét tapogatva -Ez fájt.
-Az is fájt volna ha kiesel -néztem rá büntetően.
-Dehogy. Én tudok repülni, tudod.
-Én meg titokban Obama gyerekeivel szoktam játszani -nevettem
-Az de menő! -csillant fel a szeme. -Engem is elviszel majd?
-Persze. De hazaviszlek titeket. Ti már túlságosan kész vagytok -ráztam a fejemet.
-Neeeee! Szeretek itt lenni -simogatta meg a szőnyeget. -És ezt a szőnyeget is szeretem.
-Jó, te már elhaltál agyilag.
Kirángattam a szobából és beültettem őket Danny kocsijába. Anélkül, hogy felborultunk volna, elindultam először Dylanhez. A kocsiban olyan szinten tömény pia szag volt, hogy majdnem elokádtam magamat és az aromák kábulatában majdnem belehajtottam egy árokba. Oké, hát vezetni sem akarok megtanulni. Jó nekem a motoros jogosítvány. Az első állomáshoz érve megkerestem Dylan kulcsát,- igen belenyúltam a zsebeibe és végigtapiztam- s betereltem a házába. A kocsiba visszaszállva George háza felé vettem az irányt. Alig pár méterre van az előző megállónktól. Őt is kirángattam a járgányból és az ő kulcsát is megkerestem.
Jordon házát még tudtam, hogy hol van, de a többiekét már nem. Csak azért tudtam, hogy jó helyen vagyok, mert hátulról üvöltötték, hogy "Jé né' mán' az az én házam!". Mikor mindenkit kidobáltam visszavittem Dannynek a kocsit és beengedtem magam a házába. Mit nem törődve azzal, hogy meg sem lett nekem engedve, rádőltem a kanapéra és végre aludhattam.

***
Reggel hamarabb felkeltem, mint a ház ura. Elkezdtem takarítani és mikor már az utolsó hányás foltot is feltakarítottam, írtam egy levelet Dannynek, hogy szívesen a segítséget és köszönöm, hogy a tudta nélkül nála aludhattam.
Hívtam egy taxit és elvitettem magamat Georgehoz, hogy végre átöltözzek. Mikor kifizettem a sofőrt, elindultam a ház felé, de eszembe jutott, hogy nincs kulcsom és George telefonszáma sincs meg. Képzeletben megveregettem a vállamat, de eszembe jutott, hogy megdobálhatnám az ablakát, hátha felébred. Tervemet végre is hajtottam. Semmi mozgás. Akkor jöhet a B terv. Teljes erőmből elkezdtem verni a bejárati ajtót és üvöltözni kezdtem.
-George! A kurva életbe kelj fel és engedj be! -vártam hátha kijön, de hát ezt a csatát már elvesztettem. Leültem az ajtóba és meglestem a közösségi életemet.

1. Fejezet

Reggel az ablakon beszűrő napsugarak cirógatták az arcomat. Mikor nagy nehezen kinyitottam a szememet rájöttem hogy nem a saját szobámban vagyok. De akkor hol lehetek? És miért van csak fehérnemű rajtam?
A ruháimat felhúzva magamra, lentről a konyhából azt hiszem, csörömpölést hallottam. Kerestem a szobában valami védekező eszközt amivel megvédhetem magam ha valami pszichopata házába kerültem. Kinyitottam az éjjeli szekrények polcait és egy halom óvszer alatt megpillantottam egy pisztolyt. Magamhoz véve leindultam hangtalanul a lépcsőn és leértem a nappaliba. Egy kis boltív választotta el a konyhától amiben még mindig mozgott valaki. Óvatosan bekukkoltam és amit megláttam maga volt a Mennyország. Ilyenkor tudatosult bennem, hogy mi történt velem és hol vagyok.
A legjobb barátnőmmel Lizzel egy Hollywood Undead koncerten backstagesek voltunk és a kelleténél egy kicsit többet ittam. Itt kép szakadás. De mégis, hogy kerültem én George Ragan (Johnny 3 Tears) lakásába?!
A pisztolyt leengedtem magam mellé és beléptem a konyhába.
-Jó reggelt! - köszöntöttem, mintha ez tökre normális lenne, hogy itt vagyok nála.
-Szia! -lépett elém és megölelt. -Az minek? -húzta mosolyra a száját és a pisztolyra bökött
-Nem tudtam, hogy hol vagyok és kellett valami amivel megvédhetem magamat ha véletlenül egy pszichopata házában lennék.
-Nem is csodálom, hogy nem tudod, hogy hol vagy -tényleg meg kéne tudnom, hogy mi is csináltam.
-Hogy kerültem ide és miért pont nálad vagyok és hol van Liz? -tettem fel a számomra jelen pillanatban legfontosabb kérdéseket
-Hé lassíts! Mindent megtudsz a maga idejében, de először egyél -mutatott a megterített asztalra.
Az az igazság, hogy borzalmasan finom rántottát dobott össze és nem tagadom, többet ettem, mint Ő. Apától örököltem a falánkságomat és engem nem zavar. A génjeim olyanok hál' Istennek, hogy ehetek bármennyit, nem fogok gurulni.
Miután betömtem az utolsó falatot is a számba és le is nyeltem, nekikezdtem megint a kérdezősködéshez.
-Akkor, kedves George. Hogyan is kerültem ide?
-Barátnőddel VIPesek voltatok és koncert után hátrajöttetek hozzánk. Te már akkor illuminált állapotban voltál, de még nem volt vészes. Na utána Jordon (Charlie Scene) felajánlotta, hogy igyatok velünk. Te meg természetesen elfogadtad. Nagyon jól elvoltunk, de te olyan szinten bebasztál, hogy rám mozdultál. Igen Annie. Így volt. Mikor indultunk haza Liz nem bírt veled, mert te minden áron velem akartál jönni. Az az egyetlen megoldás volt, ha velem jössz. Mikor beértünk a házba felvezettelek a vendégszobába, ahol általában a fiúk szoktak aludni ha éppen nálam maradnak. Mikor befeküdtem az ágyamba, hallottam, hogy bejöttél a szobámba. Elkezdtél nekem táncolni. Ez addig nem is volt gond amíg el nem kezdtél vetkőzni. Leállítottalak és befeküdtél mellém. Esküszöm Annie, hogy semmi sem volt -emelte mentegetően a kezét az égbe.
-Úramisten, mi a jó szar ütött belém? -fogtam a fejemet. -Ha máskor inni akarok és te is ott vagy, akkor állíts le.
-Honnan veszed, hogy mi találkozni fogunk még? -na itt éreztem, hogy kurvára elpirultam
-Hát...ő...izé...ő...Hol van Liz? -ez az Annie válts témát
-Otthon. Tudod ő józan maradt -nevetett gúnyosan
-Jól van ne dörgöld az orrom alá, hogy bebasztam, oké?
-Jó. Este fele találkozunk a srácokkal, nincs kedved eljönni velünk? - Mi?! Én? A Hollywood Undeaddel? Egy program?
-De ti mind szinte az apáim lehetnétek -harapdáltam a számat. Ez az igazság. Én 17 ők meg szinte mind túl a harmincon.
-Hé! Annyira öregek nem vagyunk. Lélekben három éves vagyok.
-Na meg agyban is... -motyogtam
-Mi?
-Semmi -vigyorogtam rá
-De akkor eljössz?
-Persze -mosolyogtam
-Akkor addig haza mész vagy maradsz?
-Nem tudom. Ha hazaegyek anyáék kikérdeznek hogy hol voltam és pluszba lecsesznek. Ha nem megyek haza akkor is ki fognak kérdezni, de akkor még jobban lebasznak -rántottam meg a vállamat.
-Hazaviszlek, elkéretszkedtsz és visszajövünk. Az úgy jó?
-Miért akarsz ennyire velem lógni?
-Pedofil vagyok -nézett rám tiszta pedomaci fejjel
-Ajajj. Akkor azért hoztál magadhoz mi? -röhögtem
-Lebuktam -vágott szomorú kiskutya fejet. Vagyis csak próbált mert én elkezdtem rajta röhögni és ő sem bírta ki.
Összeszedtem a cuccaimat (egy táska) és kiindultunk a kocsijába. Az utat csendesen kezdtük, de én otthon éreztem magamat a kocsijában és kerestem valami CD-t. Komolyan ez ilyen egolegó, hogy csak a saját bandájának a CD-jei vannak neki? Mindegy.
Kiválasztottam a Day Of The Deadet és beraktam a kocsi rádiójába. Mikor elindult a zene önelégülten rám mosolygott és amikor az Ő részei voltak rappelt. Így még jobb, mint élőben. Csak én hallottam. Amikor Danny szövege volt akkor elkezdtem én is énekelni, de mindketten csak röhögtünk rajtam, mert egyáltalán nem tudok énekelni.
A házunkhoz érve, nagy levegőt véve kinyitottam a kocsi ajtaját és megindultam a házunk felé.
-Szoríts, hogy ne nyírjanak ki.
-Ha megpróbálják sikíts és megyek -mosolygott. Komolyan olyanok vagyunk, mint akik már ezer éve ismerik egymást.
Az ajtón belépve anya aggódó arccal kiszaladta konyhából és megölelt. Ő nem olyan anya, aki rögtön neked támad olyan ideges. Ő inkább a kis törékeny anyuka akinek az egyetlen szem lánya a mindene. Az idegeskedés az apa posztja.
-Jaj kicsim, hol voltál?  Már azt hittük elraboltak.
-Dehogy, anya. Tudod, hogy megvédem magamat.
-Jó, de akkor is. Hova tűntél? -hazudjak vagy mit csináljak? Anyának nincs szívem hazudni.
-Hosszú volt az estém. Meg fogsz ölni, de elmondom. Berúgtam. De nagyon. Rámozdultam az egyik tagra és nála aludtam. Nem történt semmi anya. A ruhák -khm a nagy része - rajtunk maradtak és amúgy is az apám lehetne, de csak barátok vagyunk -anya tágra nyílt szemekkel nézett rám. Szerintem nagyon lesokkoltam szegényt.
-Értem. És hol van ez a "tag"? -kérdezte anya és szerencsére újra normálisan beszélt.
-Kint van. A kocsijában. Engem vár.
-Miért? -csak nem mondhatom el, hogy "Hát anya tudod hozzá megyünk vissza és fogalmam nincs mit fogunk csinálni, de én szeretném ha elengednél."
-Találkozunk a banda többi tagjával. Szóval. El szeretnék menni. Ha nem nagy gond. És kérlek, hogy apának ne mondd el. Mert ő kinyírna.
-Hát az biztos. Menj. De néha adj élet jelet.
-Oké.
Felszaladtam a szobámba és magamra kaptam valami nem pia szagtól bűzölgő rongyot, ami jelen esetben egy másik Hollywood Undeades póló egy fekete farmer rövidnadrág és a bakancsom volt. Elraktam még egy adag ruhát a táskámba, ha megint kikötök valakinél.
Letrappoltam a lépcsőnkön és hangosan kiabálva elköszöntem anyától. Kiléptem a bejárati ajtónkon és beugrottam George mellé.
-Mit tudtál te háromnegyed órán keresztül beszélni? -vont kérdőre
-Átöltöztem, ha nem látnád és hoztam még egy adag ruhát -végigvezette rajtam a szemeit és elismerően megszólalt:
-Jó póló! -vigyorgott.
-Jó banda -mosolyogtam vissza.
Elindultunk és most a Notes From The Undergroundot hallgattuk. Ugyanúgy énekeltünk. Elég jó társaság vagyunk.
Mikor odaértünk hozzá akkor a nappali kanapéjára leülve elkezdtünk gondolkodni milyen filmet nézzünk. Ő minden áron horrort akart nézni, de én rohadtul félős vagyok, viszont a romantikus filmeket ki nem állom. Legvégül George nyert és horrort néztünk. Az elején még nem is féltem, de a közepe fele már csak azt vettem észre, hogy Georgenak az oldalához simulva egy párnával a szemem előtt ülök és Ő csak röhög rajtam.
Kikapcsolta a filmet és nevetve megszólalt.
-Azt hittem, hogy csak szívatsz amikor azt mondtad, hogy fosos vagy -karolta ár a vállamat és magához húzott. Erre a romantikus jelentre toppant be Dylan (Funny Man).
-Ajajj megzavartam valamit? -nevetett
-Kapd be Dylan! -vágott hozzá egy párnát George -Minek jöttél?
-Unatkoztam otthon és te voltál a legközelebb, de nem gondoltam, hogy vendéged lesz -szegezte  rám a tekintetét. -Amúgy szia Annie -mosolygott rám.
-Szia -viszonoztam a mosolygást
-Hoztam pizzát, kértek? -mozgatott meg maga előtt négy pizzás dobozt.
-Pizzaa! -üvöltötte el magát Johnny és a kanapéról felugorva odasuhant Funny Manhez és kitépett a kezéből egy dobozt, s visszaült mellém.
-Vegyél! -rakta kettőnk combjára az ételt
Dylan is leült mellénk és így falatoztunk hárman. Mire befejeztük indultunk is a találkánkra.
Mint útközben kiderült egy kocsmába fogunk menni. Mondhatni nagyon örültem. De most oda figyelek, hogy ne járjak úgy, mint a múltkor. Los Angeles zsúfolt utcáin kocsikázva eszembe jutott milyen szép is ez a város és, hogy imádok itt élni. Amikor kiértünk a belvárosból egy elhagyatottabb város részbe értünk és ott megálltunk egy kis kocsmánál.
-Na Annie ez a mi törzs helyünk -mutatott rá Jordon az épületre
-Miért pont a külvárosban? -értetlenkedtem
-Mert itt csak izzadt motorosok vannak. Nincsenek rajongók -magyarázta el Matthew (Da Kurlzz).
Besétáltunk a kocsmába és mindenki kért magának inni. Én csak egy felest ittam mert egy ideig nem szeretnék inni. Sokat. A hangulat már az elején megvolt. Nagyon megszerettem őket, szinte a második családom lettek. Hat darab apa. Wow. Mikor már mindenki enyhén illuminált állapotban volt, kivéve engem és Dannyt (ő vezetett) kivágtunk a helyiségből és haza vettük az irányt. Vagyis én Georgehoz. Útközben a hangulat csak nőtt. Jordon követelte hogy Danny kapcsolja be a Commin' In Hotot hogy hagy énekeljen. Addig kérlelte, hogy bekapcsolta. Nem kell szerintem mondanom, hogy mindenki énekelt. Aki hallotta az utcán (mert ugye bömböltessük a zenét, mert az olyan menő) annak nem volt nehéz kitalálnia, hogy már nem vagyunk szomjasok.
Mikor Georgehoz értünk elköszöntünk a többiektől és beindultunk a lakásba. Hál' égnek Johnny magánál volt és nem hordott össze minden szart. Én felmentem a szobámba -ha már lehet így nevezni - és nekiálltam tusolni. Én barom ügyes voltam és semmi pizsamát nem hoztam. Belecsavartam vizes testemet a törölközőmbe és átslattyogtam drága "lakó társamhoz". Szerencsére még nem indult el tusolni csak pakolászott a szekrényében.
-Szia -köszöntem feleslegesen
-Szia -mért végig
-Adnál kölcsön valamit amiben tudnék aludni? -kérdeztem félénken
-Persze -húzta féloldalas mosolyra a száját.
Előszedett egy Hollywood Undeades pólót és egy alsónadrágot.
-Nyugi még nem volt használva -nevetett -A pólót meg megtarthatod. Tudom, hogy szereted az HU-s pólókat.
-Köszi.
Magamra kaptam a ruhákat amiknek pasi szaguk volt. Na jó ennek George illata volt. Igen illata. Írtam anyunak egy üzenetet, hogy életben vagyok és bocsánatot kértem, hogy csak most hajnal kettőkor írok. Befeküdtem az ágyba és megpróbáltam aludni. Hát sajnos csak próbáltam, de nem ment.
Lementem a konyhába, hogy egyek valamit ami jelen esetben egy csoki volt. Csendesen fellépkedtem a lépcsőn és benyitottam Johnnyhoz, aki pont akkor lépett ki a fürdőjéből.
-Hát te? -lepődött meg
-Nem bírok aludni -játszottam az három évest.
-Gyere kislányom aludj akkor apuval -mutatott az ágyra nevetve.
-Köszi apu.
George ölelésében aludtam el, és boldog voltam, hogy ezeket a barmokat a barátaimnak mondhatom.